Ha megkérdeznék tőlem, ki vagyok valójában, talán azt válaszolnám, hogy magam is keresem erre a választ.
Ugyanúgy egy ide született lélek vagyok, mint bárki más. Keresem az utamat, igyekszem megismerni önmagamat, és minél többet tanulni abból a rövid időből, amelyet ebben az életben eltölthetünk.
Az élet eddig mindenekelőtt a tiszteletre és a hálára tanított. Tisztelni önmagunkat, embertársainkat, a természetet és mindazt, ami körülvesz bennünket. Hiszem, hogy életünk egyik legfontosabb feladata önmagunk megismerése, kiteljesítése és az, hogy építő módon hassunk a világra.
Az alkotás gyermekkorom óta része az életemnek. Kezdetben egyszerűen szerettem volna lerajzolni a környezetemet, idővel azonban megszületett bennem egy meghatározó felismerés: Számomra a rajz teremtés.
Mindig lenyűgözött az élethű ábrázolás lehetősége. Különösen az emberi arcok karakteressége, az idő múlását őrző ráncok és barázdák, a fények és mély feketék kontrasztja, valamint a szemek élettelisége. A portrérajzolásban a lehető leghűségesebb megjelenítésre törekszem, de a legnagyobb örömöt mégis az jelenti, amikor meglátom az őszinte boldogságot annak az arcán, akinek a mű készült.
A tetoválás gondolata közel tizenöt évvel ezelőtt született meg bennem, de hosszú időnek kellett eltelnie, mire elegendő bátorságot és felelősségtudatot éreztem ahhoz, hogy elinduljak ezen az úton.
Kezdetben egy kis dobozos autóval jártam a vendégeimhez, és minden alkalommal felépítettem a hordozható stúdiómat. Azóta sikerült kialakítanom a saját alkotói teremet, a Lélekműhelyt.
Az út során megtanultam, hogy minden alkotás egy újabb lehetőség a fejlődésre. Igyekszem építő kritikával viszonyulni a hiányosságaimhoz, és minden megszerzett tapasztalatot beépíteni a következő munkámba.
Alkotás közben gyakran átélek egy különleges elmélyülést, amelyet mások flow-állapotnak, én pedig az alkotás szellemének is nevezek. Ilyenkor úgy érzem, mintha a vonalak és tónusok szinte önmaguktól találnák meg a helyüket.
Számomra a tetoválás azonban nem csupán a bőrön történő alkotás, hanem bizalom és emberi kapcsolódás is. Amikor valaki rám bízza a testét, azt jelképesen úgy élem meg, mintha engedélyt kapnék arra, hogy belépjek a templomába.
A közös munka során olykor olyan bensőséges beszélgetések születnek, amelyekben mindketten tanulhatunk önmagunkról. Ezt nevezem én lelki alkímiának.
Hiszem, hogy mindannyian a világ apró alkotó morzsái vagyunk, és a magunk módján felelősséggel tartozunk azért, amit létrehozunk.
Ha a jövőmre tekintek, mindenekelőtt egyszerű emberré szeretnék válni. Olyanná, aki az élet apró dolgaiban is megtalálja az örömöt, tisztelettel fordul másokhoz és a természethez, és igyekszik szeretettel, építő módon jelen lenni a világban.
Számomra a rajzolás és a tetoválás szolgálat. Két alkotói út, amelyeken keresztül önmagamat szeretném megvalósítani, miközben értéket teremthetek mások számára.
Mert számomra az alkotás nem csupán arról szól, amit létrehozunk, hanem arról is, akivé közben válunk.
